Koncertbeszámolók
Paganfest 2010 - Koncertbeszámoló
2010. február 27. @ Ausztria, Bécs - Gasometer
Amikor végigböngésztem a Paganfest helyszíneit, és nem találtam köztük Budapestet meglehetősen csalódott lettem. Elsősorban azért, mert ez azt jelentette, hogy az Arkona sem látogat hozzánk, és meghallgatva az új albumukat a korábbiaknál is jobban sajnáltam, hogy nem hallhatom-láthatom élőben őket.
Végül egy baráti rábeszélés hatására néhányan útra keltük Bécs felé, és szinte teljes biztonsággal kijelenthetem, hogy nem bántuk meg, mert nem kellett csalódnunk sem a fellépőkben, sem a hangulatban.
Hypocrisy, Survivors Zero, Slytract - Koncertbeszámoló
2010. február 18. @ Budapest, Diesel
Long Time, No Death...Europe 2010 Tour
A Concerto szervezésében:
Mikor megtudtam, hogy a Peter Tägtgren vezette Hypocrisy soron következő turnéján Magyarországot is útba ejti, rögtön elhatároztam, hogy bármi történjék is, ott leszek aznap a Diesel-ben. Aki ismeri a svédek munkásságát, minden bizonnyal hozzám hasonlóan kapva kapott a lehetőségen, hogy végre élőben is hallhassa a csapat legnagyobb és legfrissebb mesterműveit, melyeket ezen az estén is tökélyre fejlesztve mutattak be a teltházas budapesti klub nézőserege előtt.
Ez utóbbira egy órával nyitás előtt még nem mertem volna megesküdni, mivel maximum öten-hatan ácsorogtunk még ekkor a bejáratnál, de hétre azért már az érdeklődők zöme összekapta magát és mindenki vérszomjas tekintettel szuggerálta a vaskaput. A bevonulás óramű pontosággal meg is történt, mint ahogy a további program is a beosztásnak megfelelően, csúszás nélkül zajlott le.
DISFIGURED DEAD - Visions Of Death


Kiadó
Lemez címe
Előadó
Kiadás éve
Stílus
Kritika
A 2008-ban alakult csapat nem csupán az alapítás éve miatt fiatal, hanem a zenekari fotó alapján is alig vannak a 20-as éveik elején a tagok. Ez egyébként nem gond, de azért meglátjuk, hosszú távon is kitart –e a lelkesedés és elkötelezettség a Death Metal stílus mellett, ami ma újra reneszánszát éli. Ez a jelenség egyelőre nem zavaró, de azért az kissé furcsa, hogy manapság gomba módra szaporodik azok száma, aki az első GRAVE, ENTOMBED albumokra hivatkoznak, pedig néhány évvel ezelőtt még valószínűleg nem igazán foglalkoztak volna ezekkel… Ezzel most nem a DISFIGURED DEAD trióját szeretném vádolni/minősíteni, egyszerűen csak kikívánkozott belőlem ez a megállapítás. Sokszor egyébként az a probléma, hogy szép dolog az elkötelezettség, de a szolgai másolásnál, illetve stílusgyakorlatnál több kellene, hiszen aki már régóta hallgatja a stílust, azt bizony nem könnyű meggyőzni arról, hogy micsoda egyéni dolgokat hallunk…
A Visions of Death album esetében is azért szép számmal hallhatóak a hatások, és a kiadó által említett csapatok (REPULSION, AUTOPSY, DEATH, GRAVE) rendre nyomot hagytak a fiatal zenészek dalain, ötletein. A pokoli pörölyként lesújtó dobhangzás és bizonyos témák például egyértelműen az AUTOPSY klasszikus Severed Survival lemezét idézik. De én több helyen is éreztem korai CANNIBAL CORPSE (Tomb of the Mutilated) hatásokat is. A felsorolt nevekből is látszik, hogy a banda inkább a primitívebb (jó értelemben), egyszerűbb, de súlyosabb végéről fogja meg a stílust. A dalok egyébként elég változatosak (szerkezeteket, tempókat tekintve), és a hangulat is elég jól el van találva. A hangzásra sem panaszkodhatunk, itt kiemelném a basszusgitár szerepét, ami szerintem egy jó ötlet, sok lemezen alig hallani ezen hangszert. Mint egész lemezt, azonban kicsit hosszúnak találom az 50 percet. Ehhez azért némiképp még több egyéniség kellene majd a jövőben, de a hozzáállásukat nem feladva!!!
Egyébként egy korrekt anyaggal álltak elő a srácok.
------------------------------
ENGLISH VERSION:
This band, formed in 2008, is not only young due to the date of formation but seeing the band photo the members are at their twenties. This, anyway, isn’t a problem but we will see if their enthusiasm and dedication to the Death Metal genre will last in the long run which lives its renaissance these days. This phenomenon hasn’t been disturbing so far but that’s a bit strange that now there are so many bands born day by day that reference the first albums of ENTOMBED, GRAVE but a few years ago they wouldn’t have dealt with thee... With this, I’m not accusing/qualify DISFIGURED DEAD, simply this statement burst out now from me. Many times, anyway, the problem is that dedication is a nice thing but there should be more than copying or stylistic exercise since those who’ve been listening to the genre for a long time won’t be too easy to convince about how unique things we get to hear...
In the case of Visions of Death, we can also hear several influences, and the bands mentioned by the label (REPULSION, AUTOPSY, DEATH, GRAVE) have all left their marks on the young musicians’ compositions. The drums, sounding like infernal hammer strikes, and certain themes clearly evokes the classic Severed Survival album by AUTOPSY. But I also felt some early CANNIBAL CORPSE (Tomb of the Mutilated) influence as well. The listed names also go to show that the band is into primitive (in a positive sense), simpler, but heavier end of the genre. Anyway, the songs are fairly varied (both tempo- and structure-wise), and they also captured the mood well. We cannot complain about the sound either, and here I’d point out the role of the bass which is a good idea in my opinion, on a lot of records this instrument is usually quite low in volume. As a whole record, however, I find these 50 minutes a bit too much. A bit more originality should be good for them, but not giving up their dedication of course!!!
Anyway, the guys have come up with a cool stuff.
Tracklist
1. Beyond Darkness
2. The Gates Of Hell
3. Screamatorium
4. Mentally Mutilated
5. Welcome To The Morgue
6. The Act Of An Unsound Mind
7. Dead But Walking
8. Trapped Between Worlds
9. Visions Of Death
10. They Hear Your Heart Beating
11. Possessed Dead
12. Eternally Entombed
Pontszám
Bonecrusher Festival 2010 - Koncertbeszámoló
2010. január 18. @ Budapest, Diesel Club
A Concerto és a Skalar Music Hungary szervezésében:
Az utóbbi években sorra keltek útra modern, nagyobb metal zenekarok sok kisebb bandával közösen Európa-turnéra, és ezek általában hazánkat is érintették. 2008-ban Never Say Die! Tour az Unearth/Despised Icon-nal (A38), 2009-ben Thrash And Burn Euro Tour a Darkest Hour/Bleeding Through-val (Dürer Kert), most meg itt van ez a Bonecrusher Fest.
A mostani főszereplő a The Black Dahlia Murder volt, akikkel visszatért hozzánk a 3 Inches Of Blood, Necrophogic és a Carnifex legénysége is. Utazó fesztivál 7 zenekarral, főleg death metal témakörben, de volt itt deathcore, black és heavy/power is. 3 amcsi, 1-1 kanadai, svéd, angol és német zenekar volt a csomagban. De nézzük sorjában.
A Diesel Club egy viszonylag új hely, már ha nem számítjuk, hogy volt ez régebben E-klub is. Utoljára 2008-ban jártam itt, a Biohazard miatt. Jól felszerelt helyről van szó, profi fénnyel és hanggal, érdekes kialakítású koncertteremmel, sok beülős résszel, egy kisebb teremmel, ahol most a rengeteg merch cucc volt kipakolva, valamint jó megközelíthetőséggel (Népliget).
Negură Bunget, Damned Spirits' Dance, Endless River - Koncertbeszámoló
2010. január 15. @ Budapest, Kék Yuk
A január elég érdekes és változatos programokkal indult, a Temnozor után nem sokkal ismét külföldi metal csemegét kaphatott el a Kék Yuk-ban a közönség.
Már nagyon rég meg akartam nézni a Negura Bunget műsorát, de eddig sajnos mindig sikerült lecsúsznom valamilyen okból a spirituális román black metal ikonikus képviselőinek fellépéseiről. Most végre láthattam a méltán legendás zenekart, egyúttal pedig az egyik kedvenc magyar zenekarom, a Damned Spirits' Dance műsorát is megnézhettem.
Anneke van Giersbergen & Danny Cavanagh, Turbo - Koncertbeszámoló
2009. december 28. @ Budapest, Fővárosi Művelődési Ház
A Negative Art szervezésében:
Miképpen azt már korábbi koncertbeszámolóimból levonhattátok, zenei kérdésekben ínyencnek tartom magam; mind koncertek, mind lemezek tekintetében a különlegességekre, extrémitásokra vadászom. Nagy izgalom lett hát úrrá rajtam, mikor tudomásomra jutott, hogy a Negative Artnak köszönhetően egy igazán különleges és egyedi koncerttel tehetem teljessé a karácsonyi ünneplések sorát. Az év (számomra) utolsó koncertjeként ugyanis december 28-án a leginkább a holland the Gathering énekesnőjeként megismert Anneke van Giersbergen és az Anathemából ismert Cavanagh testvérek legidősebbike, Danny Cavanagh közös „kiskörútja” érkezett hozzánk.
Temnozor, Heldentod, Ignominious - Koncertbeszámoló
2010. január 10. @ Budapest, Blue Hell
Az újévi koncertáradat már január 10-én kezdetét vette, mikor hazánkba látogatott az orosz folk metal alapvetés, a Temnozor. Valószínűleg sokan várva várták már ezt az estét, ám én elég ambivalens érzelmekkel döntöttem úgy, hogy megnézem a fellépést. A kettősség még most, a beszámoló írása közben is itt motoszkál a fejemben, és nem tudok szabadulni tőle.
Adva van egy nagy múltra visszatekintő, egyedi dallamvilággal rendelkező, a népi hangzásokat és a black metalt okosan vegyítő zenekar, akiknek egyetlen szépséghibájuk, hogy erősen szélsőjobboldali eszmék mellett törnek pálcát. Szerencsére ez a zenéjükre annyira nem nyomja rá a bélyegét, viszont sejthető, hogy a koncertjeik törzsközönségére sajnos igen.
Callisto, Hton, Pozvakowski - Koncertbeszámoló
2009. december 13. @ Budapest, Dürer-Kert
A Bálványvér Booking / Meridian Downstairs szervezésében:
Már annyi szépet és jót írtam a Bálványvér avagy Meridian Downstairs Booking munkásságáról, hogy lassan jutalékot kellene kapnom érte. Persze ezt csak képletesen értem, hisz tudom, milyen nehéz dolga van egy ennyire underground zenével dolgozó kezdeményezésnek ma Magyarországon, de bárhol máshol is a világban.
A megélhetés előteremtéséről mégcsak álmodozni sem lehet egy ilyen booking „cég” esetében, sőt, ha nullszaldóra jön ki a dolog egy-egy koncert után, akkor már pezsgőt is lehetne bontani, ha lenne rá pénz. Különösen becsülendő hát a Bálványvér lelkesedése és kitartása. Ennek ellenére rendre kerülnek megrendezésre a hol ismertebb, hol szinte a névtelenség homályába burkolózó post-metal, post-rock és hasonló bandák szereplésével fémjelzett estek. Mivel a legutóbbi bálványhepajt kihagytam, a december 13-ára kiírt Callisto koncerten kötelezőnek éreztem a megjelenést.
Laibach, Juno Reactor - Koncertbeszámoló
2009. december 14. @ Budapest, Petőfi Csarnok
A LiveSound szervezésében:
December 14-én, előkarácsonyi ajándék gyanánt nem más, mint a Laibach és a Juno Reactor érkezett kis hazánkba. Nagy lelkesedéssel készültem a koncertre, mert most volt lehetőségem először megtekinteni az industrial zene egyik szülőatyjaként számon tartott Laibachot, akiket betiltottak a Szovjetunióban túlságosan populáris és tömegeket célzó filozófiájuk miatt; és a Matrix zenéje által csak nagyobb hírnévre szert tevő Juno Reactort, akiknek koncertjei mindig fantasztikus esemény- és előadásszámba mennek.
Az előzetes hirdetéseken és plakátokon mindehol a Juno Reactor-Laibach sorrend volt feltüntetve, így magától értetődőnek vettem, hogy elsőként a goatrance csapatot fogom látni, az estét azonban meglepő módon mégiscsak a Laibach nyitotta. Kezdés előtt már jóval a Csarnokban voltam és alig vártam, hogy a színpadon felbukkanjon Milan Fras a nélkülözhetetlen bőr bányászsapkájában. Mikor elkövetkezett a várva-várt pillanat, a sampleres lány jött be egyenruhában és megafonnal, majd ebbe skandálva kezdte el a koncertet, miközben kéken hullámzottak a falak mindenütt a rájuk vetített fényektől. Nemsokára bejött a többi zenekartag is a színpadra, természetesen egyenruhában és bányászsapkában.
Six Feet Under, Illdisposed, Black-Out Beauty, Scorned - Koncertbeszámoló
2009. december 9. @ Ausztria, Bécs, Viper Room
Christmas Metal Meeting Tour - 2009
Hónapok óta készültünk már az SFU koncertre, melyet elvileg a 7-ei Slayer koncert előzött volna meg számunkra, ha Arayáék nem csúsztatták volna el a turné időpontját sérülés miatt. Öröm az ürömben, hogy így talán még inkább világossá vált: ez a SFU buli kötelező!!!
Nagy nehezen, kocsibéli alapozással megérkeztünk végre a Landstraßer Hauptstraßera, ami egy Váci utca-szerű bevásárló utca: csupa fény, pompa, csilogás. Itt lenne a Viper Room? És tényleg! Két butik között meg is találtuk! Izgalomba kerültem, ahogy fajtársaimat megpillantottam: szivárogtak a népek a klubba!
Hangulatos légópincébe kellett lekanyarognunk a lépcsőn, meg is lepődtem: a magyar borospince - rock klubokhoz volt hasonló az elrendezése.
Gyöngyvér, Nova Prospekt - Koncertbeszámoló
2009. december 04. @ Budapest, Blue Hell
Több okból is nagyon vártam már ezt a koncertet. Az egyik ok természetesen az, hogy a Gyöngyvér jelenleg az egyik legjobb zenekar a magyar underground színtéren. Könnyebben emészthető, ám mély mondanivalójú zenéjük elég gyorsan meg tudja szerettetni magát a rock-ot hallgatók körében, legyen szó akár a fiatalabb, akár az idősebb korosztályról.
A másik ok az, hogy végre részt vehetek egy olyan bulin, ahol hazai zenekarok megtöltenek egy klubot. Az időpont tökéletes lett volna, lévén péntek este volt, nem számíthat kifogásnak a holnap iskola/munka, a jegyár is eléggé baráti volt a mostani állapotokhoz képest, ráadásul még ingyen DVD is járt hozzá. Már megszokott módon ismét le kellett küzdenem az optimizmusomat, mivel a rideg valóság eléggé pont az ellenkezője volt, mint amit reméltem. A Nova Prospect kezdésének tervezett időpontjára, este 9-re sikerült beesnem a Blue Hell-be. A belépéskor a kezembe nyomták az ajándék lemezt, ami már eleve nem jelentett jót, mert csak az első száz látogatónak járt az ajándék.
Marionette ID, dUNA - Koncertbeszámoló
2009. december 01. @ Budapest, Mappa Club
Hirtelen felindulásból, a Marionette ID iránti szeretetemtől vezérelve döntöttem úgy az év legszutykosabb napján, hogy ellátogatok a közeli ex-Trafóba, amely immáron a Mappa nevet viseli, és megnézem az Exit magazin szervezésében Exit Klub címszó alatt megrendezésre kerülő koncertsorozat aktuális történését, a dUNA és az imént említett Marionette ID koncertjét. A helyszínen szégyenszemre csak a névváltoztatás után voltam, méghozzá nem is olyan régen, így tudtam, mire számítsak. Relatíve kicsi hely, jó hangosítással, szundikálásra remekül alkalmas boxokkal és meglehetősen drága (sör)árakkal.
Mivel csak két zenekar volt, egy rövid és könnyed estére számítottam, és mivel a dUNÁról semmit sem tudtam előzetesen, gyanútlanul álldogáltam a színpad előtt, míg a srácok felcuccoltak és behangoltak. Ez a gyanútlanság és elővigyázatlanság lett a vesztem. Több barátom is a dUNA miatt nem jött el az eseményre, amit nem igazán értettem egészen addig, amíg meg nem szólalt a zenekar.
Sonata Arctica, Delain, Winterborn - Koncertbeszámoló
2009. november 17. @ Budapest, PeCsa
A Concerto szervezésében:
A dallamos metalrajongók nagy örömére idén november közepén újra hazánkba látogatott az ultramelodikus és ultrakönnyed power metal koronázatlan királya, a finn Sonata Arctica. A koncert a szeptember 18-án megjelent The Days of Grays című új lemez turnéjának részeként valósult meg, előzenekarként pedig a szintén finn Winterborn és a holland Delain szolgált.
Szokatlanul furcsamódon időben kezdődtek el a koncertek ezen a hűvös novemberi napon és bár aznap egy másik csábító koncert is megrendezésre került, mégpedig a Faith and the Muse a Dürer-kertben, én mégis a PeCsa felé vettem az utam és a két tradicionális muzsika közül a kevésbé spirituálisat, ám jobb szórakozást ígérőt választottam.
Rosa Parks, Khuda, Kongh - Koncertbeszámoló
2009. október 26. @ Budapest, Dürer-kert
A BÁLVÁNYVÉR BOOKING/MERIDIAN DOWNSTAIRS egy alig egyéves team, aminek a munkája igencsak gyümölcsöző (legalábbis számunkra, zenefanatikusoknak), így kerülhetett erre a görbe estére sor, egy szottyos hétfői estén. Az árak viszonylagosan barátságosak voltak, sajnos a kisterem még így is nagyra sikeredett a nézőszámhoz képest. Régi rákfenéje ez a hazai koncertprogramoknak: a közönség egy nagy része csak nyavalyog, hogy nincsenek jó bulik, utána pedig, ha valaki(k) pénzt és időt áldoz(nak) rá, akkor meg el sem mennek, mert „drága” – közben pedig csak elérhetővé és színessé válnak a koncertprogramok, és naná, hogy egy idő után senki se fog ezek után bulikat leszervezni, mert nem éri meg…mindenesetre a hangulat jól sikerült ilyen kevés létszámmal is.
I. BlacKromeFest - Koncertbeszámoló
2009. november 07. @ Debrecen, Új Vigadó
Amint a név is sugallja, ez a legelső Blackrome fesztivál. A szervezésében a Neochrome zenekar az érintett. A banda bevallása szerint a tavaly véget érő Chromized Land Black-Death metal fesztivált helyettesítené ez a program. A fő irányvonal még mindig a black metal, de persze más stílusú zenekarok is lehetőséget kapnak a fesztivál keretein belül. Bár a fesztivál sajnos nem teljes "felállásban" zajlott le, hiszen a Darkfall zenekar ismét lemondta a koncertet.
Jómagam kapunyitás után érkeztem. Mikor beléptem a Vígadóba, igen csekély számú tömeg várta a koncertet. Nyolc óra körül már elkezdődött a banzáj.



























_0.jpg)


