A finn Moonsorrow már a bemutatkozó "Suden Uni" albumával levett a lábamról. Szinte a Finntrollal és az Ensiferummal közösen indult banda mind a mai napig az egyik legmeghatározóbb alakja ennek a stílusnak. Zenéjük az epikusabb Bathory lemezekre emlékeztet, de ők egy még magasabb szintre emelték ezt a stílust. Albumról albumra fokozatosan fejlődtek. Számomra az abszolút csúcspont az egyik legnagyszerűbb albumuk a tavalyi előtti "Verisakeet". Ennek a lemeznek egy olyan megfoghatatlan hangulata van, amit nehezen lehet szavakba önteni, és ez volt az egyik legcsiszolatlanabbul megszólaló korongjuk is, ami plusz atmoszférát adott a zenének. Kíváncsian vártam hát, hogy merre és hogyan lépnek tovább, de magam is meglepődtem a "Havitetty" hallatán.

Elég, ha csak azt említem, hogy a majd 60 perces játékidőn mindössze két szám a "Jäästa Syntynyt / Varjojen Virta" és a "Tuulen Ajettu Maa" osztozik. Persze eddig is a "terebélyes" megfogalmazás hívei voltak, de erre azért nem számítottam. Ellenben, amit itt megint összezenélnek a fiúk, azt minden pagan/viking/folk metal kedvelőnek kötelező hallani. A hangzás egy kicsit "finomabb" lett, de ez semmit nem von le a zene értékéből. Nagy újításokat persze nem kell várni, de egy még magasabb szintre léptek. Magyarán tökélyre fejlesztették stílusukat. Nem érdemes külön-külön elemezgetni a nótákat, a lemez most is szinte végig egy lassan hömpölygő dalfolyam.

Néha begyorsítanak, és csatába mehetünk a viking harcosokkal, néha pedig gyönyörű dallamokra megpihenhetünk a tábortűz mellett. Ville Sorvali hangja most is tökéletesen egybeforr a zenével, és persze a kórusok sem hiányoznak. A borító gyönyörű, ez az egyik legszebb frontképük. Mindenképpen egyben javaslom a "Havitetty" meghallgatását és egy olyan zenei utazásban lesz részed, ami nem mindennapos. A pontszámhoz nem férhet kétség.