OPHIS – Withered Shades

BRIEF SUM: Old-school style death/doom metal with the mood of shady graveyrads and dark caverns. Another valuable stuff from my favourite label.

Kedvenc kiadóm, a Solitude Productions ismét megörvendeztetett egy kiváló, értékes anyaggal. A német Ophis zenekar ismeretlenként indult nálam, pedig már két nagylemez és több mint tíz év zenekari tapasztalat áll a hátuk mögött. A rendkívül igényes, ezüst és fekete színekben játszó borító már önmagában egy művészeti érték. Régen találkoztam már a síri, sejtelmes hangulat ehhez hasonló megragadásával. A belbecs még nagyobb értéket képvisel, derült ki a lemez meghallgatása után.

Lassú, mélyre hangolt gitárdallamokkal indul a Halls of Sorrow, majd mennydörgéshez hasonlóan betör a ritmusszekció az emberi tudatba, hogy együtt vontassák tovább a halál lassú, dübörgő szekerét, melyen a kocsis pokoli hörgéssel szórja átkait Isten teremtett világára. Később belekerül egy gyorsabb rész is, sok blastbeat-el, de ezután minden hang elhal, és csak az éjszakai szél suttogása, valamint egy pergő dob monoton ütemei hallatszanak. Fokozatosan tér vissza az összes hangszer, egy egyszerű gitármelódiára ráépítve a folytatást.
A Suffering is a Virtue felépítésében hasonló, bár a dallamok itt annyira nem megkapóak, viszont van benne egy ikerhörgős rész, ahol a magas kicsit emlékeztet Varg Vikernes hagjára, ezzel megidézve a Burzum hangulatát.

Az Earth Expired nem gitármelódiával, hanem kőkemény riffeléssel indul. Persze ez is felveszi egy idő után a vontatottabb tempót, de az egész lemezen ez a szám közelít leginkább a korai black metal stílushoz. Egy kiállás után egyedül a basszus kezd játszani, és erre épül rá egy gitárdallam, majd később a riffelés. Befejezésként ismét egy gyorsabb, black metal-osabb téma következik. A Necrotic Reflections a leghosszabb track a lemezen a maga 15 percével. Talán ez a legkevésbé fogós dal. Itt is a vontatottság, az egyszerű gitárdallamok képezik az alapot, de valahogy kevésbé sikerült változatosságot csempészni az ütemek közé. Apró váltások vannak, de nem olyan erőteljesek, mint az ezt megelőzőekben.
A záró Halo of Worms disznóölés hangjaival indul, majd karcos, lassú doom metal riffeléssel zakatol tovább. Itt a leginkább korai My Dying Bride hangulata kerül megidézésre. Ez sem kiemelkedő szerzemény, de kétségtelenül benne van a doom/death stílus esszenciája.

Az Ophis-nak sikerült egy nagyon jó lemezt összehoznia, melyet bátran merek ajánlani bárkinek, aki fogékony az efféle sötét, földöntúli hangulatú anyagokra.

SAMPLE:
MySpace link