EA - Au Ellai

A ’80-as évek elején/közepén több metal stílus bontakozott ki. Ezekben az időkben jött létre a thrash, a speed, a black, a death stb. metal, majd egy idő után a stílusok elkezdtek egymással keveredni, sőt a metaltól teljesen idegen zenei elemek (pl. jazz, rap, funky) is bekerültek a muzsikába, mintegy színesítendő, izgalmasabbá varázsolandó és a falak leomlottak. Bármely stílust vesszük alapul, mindent el lehet róla mondani, csak azt nem, hogy unalmas, egydimenziós.
Vegyük például a doom metalt. Ahány csapat, annyi féleképpen közelíti meg, nyúl hozzá, melynek következményeként a végeredmény mindig izgalmas, páratlan élménnyel ajándékozza meg a hallgatót. A ’90-es évek elején a doomon belül egy nagyon zord, barátságtalan, súlyos „alfaj” fejlődött ki, a funeral doom. Finnország volt a melegágya ennek a muzsikának és olyan csapatok fémjelzik, képviselik eme művészeti ágat, mint az Unholy, a Skepticism, a Shape Of Despair, a Thergothon vagy a norvég Funeral. Ez az a zene, amelyről nem lehet sokat írni, aki ismeri, rajongja a stílust, említett zenekarok munkásságát, gondolkodás nélkül ruházhat be az Ea lemezébe is.

Az orosz csapat harmadik kiadványa az Au Ellai, elődjei az Ea Taesse (2006) és az Ea II (2009) voltak. Ea egy isten az akkád és babilóniai mitológiában, míg a suméroknál Enki néven ismert. Ősi civilizációk szakrális (természetfeletti) szövegei szolgálnak kiindulópontul (ezeken alapszanak a dalok) és holt nyelvet használnak, amelyet archeológiai tanulmányok eredményeinek értelmében teremtettek/élesztettek/alkottak újjá, állítottak elő újra. Titokzatosságba burkolózik a zenekar, hiszen semmit sem lehet tudni róluk, hiába kutattam utánuk, semmiféle információt sem találtam a bandával kapcsolatban. Nem tudom hányan vannak, kik a zenekar tagjai, milyen hangszeren játszanak stb.
Új művük három tétele 52 perc játékidőre rúg, a nyitó Aullu Eina egy 24 perces nóta. Végtelenül lassan hömpölygő gitárok, a végzet hangjain megkonduló dobok, billentyűk, zongora, női ének hangfoszlányok, hörgés hallható a dalokban, tehát a funeral doom összes jellemzője felvonul a szerzeményekben. Az elmúlás, a kín, a szenvedés, a gyötrelem, a bánat, a fájdalom, a gyász megtestesítője a muzsika, ugyanakkor érzelmeket felkavaró hatással is bír. Dallamokkal átszőtt muzsikájuk szerintem nem éri el az Unholy, a Thergothon vagy a Skepticism súlyosságát -megkockáztatom finomabban hangszereltek az Ea témái- a hörgés sem annyira mély és vérfagyasztó, mint ezen bandáknál (az Unholy abszolút etalon számomra), ettől függetlenül depresszív hangulatot áraszt, az életről való lemondást közvetít a lemez.

Csodálatos borítóba csomagolt és a műfajra jellemző vaskos megszólalással bíró korongot kap a pénzéért, aki beszerzi a kiadványt, a funeral doom szerelmeseinek pedig ajánlanom sem kell, tudják mi a dolguk.