PENSÉES NOCTURNES - Grotesque

Az utóbbi időben a hagyományos skandináv (elsősorban norvég) black metal színtér kezdi elveszíteni vezető szerepét, és a műfaj központja egyre inkább Franciaország lesz. Ahogy az lenni szokott, az új, feltörekvő zenekarok stílusukat tekintve is eltérnek a nagy elődöktől; sokan törnek pálcát az úgynevezett avantgarde műfaj mellett.
A Pensées Nocturnes is közéjük tartozik. A „zenekar” egy egyszemélyes projekt, minden hangszert Vaerohn játszott fel a stúdióban, és a vokálok, valamint a különleges effektek, megoldások épp úgy tőle származnak, mint az egész koncepció. Azért írtam a bevezetőben az avantgarde-ra az „úgynevezett” jelzőt, mert a megjelölés nagyon tág, ki-ki a saját szája íze szerint értelmezi az irányzatot, amelybe az Ulver épp úgy beletartozik, mint a Code vagy a zseniális Thy Catafalque. Itt azonban megint teljesen másról van szó, a Pensées Nocturnes zenéje annyira egyedi és különleges, hogy még csak hasonlót sem hallottam senkitől korábban.

Vaerohn egy bizarr világot épített fel, ahol zenei téren cseppet sem szokványos megoldásokkal operál a francia „úriember”. Az intrót, outrót és hat számot tartalmazó album egy különös, néhol groteszk (ahogy a lemez címe is sugallja), néhol félelmetes utazásra invitálja a hallgatót. Az egész albumot áthatja valamiféle morbid hangulat, amit a borítókép is kiválóan tükröz. Olyan, mintha a középkorban járnánk, amikor mindennaposak voltak a boszorkányégetések, az embereket pedig pestis tizedelte. Ugyanakkor ennek az érzésnek mintha egy furcsa utópisztikus kivetülése lenne, ezen album alapján nem sok jót jósolnék az emberiségnek. Az őrület határát súroló üvöltések, hörgések, károgások mellett fontos eszköz Vaerohn kezében a már-már operaszerű, fenséges, ugyanakkor éjfekete hangulatot árasztó áriázás.

A kísérteties billentyűfutamok, és sötét ambient betétek hatására pedig egy okkultista szertartás képei is megelevenednek előttünk. Más részek viszont egy gótikus világba, vámpírok és vérfarkasok lakta sötét kastélyokba kalauzolják el a hallgatót. Az operákkal való hasonlítás nemcsak az ének miatt állja meg a helyét, de a művészien felépített dalszerkezetek, kompozíciók hallatán önkéntelenül jön a komolyzenei párhuzam. Az említettek mellett hagyományosabbnak mondható, szélvészgyors black riffeléssel és blastbeatekkel is gyakran találkozhatunk.

A számokat nem is érdemes egyenként kiemelni, az atmoszféra az egész lemezen végig egységes.
Pontszámom lehetne még több is, de a zene annyira különleges és nehezen befogadható, hogy még a legnyitottabb progresszív/avantgarde black metal rajongók körében sem fog osztatlan sikert aratni. Ugyanakkor a Grotesque egy igazi műalkotás, egy valóban páratlan darab egy, a saját útját járó, kompromisszumokat nem ismerő, öntörvényű művésztől.