AUTUMN TWILIGHT - Sequel

A Csekk „Tomo” Tamás (basszusgitár), Farkas „Castro” János (dob), Kiss „Padre” Péter (gitár, ének) és Mándli „Tevi” István (gitár) felállású zenekar idén tíz éve hogy létezik. Számtalan fellépés van a hátuk mögött, és persze a zenékben sem szűkölködtek: az elmúlt pár évben megjelent néhány lemezük és emellett jó pár válogatáslemezen is megjelentek a dalaik. A főként a ’80-as évek dark/gothic stílusát magáénak valló zenekar új lemeze, a napokban látott napvilágot. Nézzük, mit tartogat nekünk!

Az első dal a Believe In Faith címet viseli. Enyhe pszichedelika itatja át a nyitó dallamokat, tipikus ’80-as évekbeli érzésvilággal – a képek sorra bukkannak fel a meghatározó jellegű gitártémákon. A ritmusszekció is alaposan megmutatja magát, kőkemény, határozott alapokon fut végig a szerkezet, amelyre a karcos, karakteres hangok épülnek. A témák szinte egy-egy virágként nyílnak meg lassan, majd könnyedén állnak össze egyetlen képpé a jól összerakott mozdulatok. A címadó Sequel a következő a sorban: keményebb hangon indít, pörgős dobütemekkel, enyhe kiábrándultság érzetével, amit azután egy másik, felemelő hangulat vált fel. A refrén kellemesen olvad bele a szárazabb alapokba, kiemelkedik közüle és feldobja a számot. A vonalvezetés jó, erőteljes hangok dominálnak itt is, dinamikus, lendületes az egész.

Az Alcyone egy megtorpant világ kitárulkozása, a lassabb témavezetésnek köszönhetően elgondolkodtató, ugyanakkor bársonyosan melankolikus érzések bontakoznak itt, finom gitártémákon, kidolgozott, erőteljes alapokra épülve; az ének pedig egyenesen megkoronázza ezt a felbukkanó képet. Köztes állapot ez, némi lebegős gitárkiállással, mozgásban lévő vibrálással, ami elszakít a földtől és atmoszférát teremt mindezek összességéből. Könnyed kis darab, szombat délutáni autózás, ki nem fogyó aszfaltúttal a kocsi kerekei alól…
A Dreamesence ezt a színes vonalat folytatja, megkapó témavilága, kellemes árnyalatai vannak a zenei összképnek – finom ecsetvonásokkal van megfestve az egész hangulat a váz hófehér vásznára, és ahogyan halad a dal előre, úgy rakódik egymás után fel az újabb és újabb réteg, amely egyre teltebbé teszi a kifejezést. Könnyed darab ez is, könnyen befogadható, élvezetes munka gyümölcse. Érződik a kidolgozottság a kompozíción, nincs összecsapva, és nincsenek felesleges hangok.

A Hopes And Doubts laza szerkezete óvatos hangokkal úszik be, hogy szép lassan kitöltse a teret, amelyet magának alkotott. A kissé fájdalmas mementó, a hitetlenség rabjainak, a kételkedőknek nyílik meg igazán: nincs itt másról szó, mint a penge élén való táncról, a remények és kételyek idején. Nem érteni a történéseket, annyi mint megérteni azt…Van itt ugyan egy rész, amikor karcosabbra vált a gitár, a kontraszt így jól ki is jönne, de kissé ellaposodott ez az egy rész valamiért – talán erőteljesebb hangokkal kellett volna aláfesteni az egészet. Ettől függetlenül megfogja az embert és magával sodorja így is az ár.
Az Evestrum ébredése ismét más képeket hoz elénk: a hangulati vonal követi az eddig megszokottat, de természetesen ebben az esetben sem beszélhetünk szabvány klisékről. A ’80-as évek hatása (The Sisters Of Mercy, The Mission, Fields Of The Nephilim, stb) érződik ezen a dalon is, de nincs benne semmi, amire azt mondhatnánk: ez bizony plágium. A hangszerek remekül szólalnak meg, a keverési arányok itt is jók, minden hang jó helyen bukkan fel, jól jön át, érezhetőek az árnyalatnyi különbségek, és ezeknek fontossága. Bizony jó helyen kapirgál a zenekar:)

A Flow egységes pillanatként tűnik el a mérhetetlen időben, ugyanakkor egyetlen pillanatra mindent leállít és magában hordoz minden átadhatót. Könnyű, lágy dallamok alatt finom ritmusjáték, a rövid kis instrumentális dal elvarázsol és máris továbblép egy következő végtelen pillanatba, ami még el sem kezdődött, máris véget ért… Az Ananda szinte egyenes folytatása az előző track érzelmi világának: az atmoszférája ugyanolyan különlegesen csábító, magával ragadó. Finom témákon suhan a szerkezet, az ének szinte drámai hangot vesz, fájdalom és illúzió kapcsolódik benne, jó az, ahogy Péter kifejezi magát, ahogyan bánik a hangszálaival. A lebegés örvénye kiteljesedik, lazán kezelt ritmusok, óvatos részek váltakoznak, fokozzák a hangulatot és ébrednek tisztán. Gyönyörű.

A The Pain Of Oblivion egy napsütötte délután képe, ami felvillanó szabadságvágyainkat ébreszti fel – ki a falak közül, megfogni az élet lényegét. Útkeresés és úton járás egyszerre: karcos hangok robbannak a fény felé, érintések szabadulnak el, test test ellni játszmája ez. A zenei szerkezet bővelkedik a jó megoldásokban, katarzisban és tiszta eszméletvesztésben egyaránt. A dob lüktetése, a basszusgitár dobbanásai, a gitárok fékeveszett hangjai sodornak egyre tovább… A Tribulation And Rapture egy erős dal a korongon, kissé olyan, mintha a The Nephilim-et hallgatnám, persze ez nem olyan metalos, inkább valahol a gothic rock súlyosabb ütemvilágában helyezkedik el. Jól táncolható darab, koncerten is biztos nagyot üt! A dallamok itt sem hiányoznak, a kőkemény alapok felett valóságos száguldás veszi kezdetét a jövő felé, kétségbeesett kapaszkodás, és egyben a dühöngő lélek akaratának érvényesülése fejeződik itt ki. Lángok, amik foglyul ejtenek…

A korong záró dala az Amen. Ez is egy dinamikus ösztönszám, hogy így nevezzem hirtelen. Ösztönszám, mert érezhetően van benne némi belső feszültség, komikus tragédia a viaskodásban, ezernyi viharfelhő súlya. Egyszerű felépítéssel találkozhatunk, viszont nem is kell túlbonyolítani mindent ahhoz, hogy jó dal szülessen belőle. Érezhető a maximális odafigyelés a kompozíción belül, remek hangokkal operálnak a fiúk, és a lemezt is korrektül zárja ez az utolsó track.
Összességében egy nagyon jó korongot vehet kezébe a rajongó: aki szereti a ’80-as évek hangulatát, vagy csak simán kíváncsi az egyik ebben legjobb magyar banda új anyagára, az látogassa meg a weboldalukat.

SAMPLE:
MySpace link