NIHIL NOVI SUB SOLE - Jupiter Temple

Újabb különleges műfaji csemege akadt a kezem ügyébe a Kronos Mortus berkeiben. Írtam már industrial elektrótól kezdve noiseon át középkori zenéig mindenről, de a martial industrial néven ismert zenével most találkozom először professzionális keretek közt. Angol nyelvben kevésbé jártas olvasók kedvéért a martial industrial szó szerint harci industrialt jelent, és ez, ha csak egy bizonyos fokig is, de jól jellemzi a zenét. Harcinak mindenképpen nevezhető ez az olyan nevek által fémjelzett műfaj, mint a Death in June, a Der Blutharsch, a Puissance, a Von Thronstahl, vagy hazánkból a Kriegsfall-U, de véleményem szerint az industrial szó mai értelmezése már nem igazán illik rá. A műfaj legfőbb elemei a hagyományos katonai zenekarok hangszerei, némi dark ambient beütés és általában jobboldali filozófia. Nem akarok belemenni, hogy a stílus bizonyos prominens képviselői milyen végletekig voltak képesek elvinni filozófiájukat, legyen elég annyi, hogy ez nem az üres tucatdalok világa.

Jelen zenekar csakúgy, mint számos műfajtársa, egytagú. Marco Kehren nem ismeretlen azonban a zenei színtéren, sőt. A Deinonychus nevű, nemzetközileg is elismert holland black/doom metal csapat gitáros/énekeseként szerzett magának hírnevet, de a legendás német Bethlehem-beli vendégeskedései is biztos jó pár hívet vonzottak. A Nihil Novi Sub Sole-vel valami teljesen mást kívánt egyedül létrehozni, mint eddigi bandáival. A Deinonychus feloszlása után, 2008-ban pattant ki a formáció ötlete a fejéből, de az első album csak 2010 januárjára készült el Jupiter Temple címmel.

Az album koncepciója a történelem háborúi során átélt terror és félelem, mely a számcímekből és szépen kivitelezett csomagolásból is nyilvánvaló. A szögesdrótok, a rozsdás vasdarabok, a fekete háttér, mind-mind egy modern csatatér vérszagtól terhes nyugalmát árasztják. A zenében azonban nem mindig érzem átjönni a félelmet és a fájdalmat, nem nehezednek rám a dalok a várt ólomsúllyal és nem érzem az orromban a puskapor füstjét. Elismerem, a háborús hangulatot és a komorságot biztosítják a kórusok, az orgonák, a militáns dobok és a bevágott beszédrészletek, de sokkal inkább a tragikusságot, a szomorúságot és a veszteséget sugározzák a dalok, mint a félelmet. Ezzel persze alapvetően semmi probléma, hisz így is hatásos a zene, csak nem értem, hogy miért nem odaillő fogalmakat írtak a lapra.

Az infólap szerint a Jupiter Temple-n megfoghatatlan keverékzenét hallhatunk, melyben az ambient, a klasszikus zene és a martial industrial keveredik, én azonban bátran állítom, hogy ez legnagyobb százalékban színtiszta martial industrial. Igaz, vannak benne ambientes elemek, de a martial industrial alapvetően a dark ambientből és a folkból alakult ki, így ez szinte szükségszerű. Viszonyítási alapként többek között a Triarii és az Arditi neve olvasható a lapon, melyek zenei világával valóban sok rokonság lelhető fel a dalokban. Ami a Nihil Novi Sub Sole javára szól, az a hangzás és a keverés, mely sokkal minőségibb, tisztább és térhatásúbb, mint az említett két martial industrial bandáé. Ez nagyrészt tényleg az olyan ambientes daloknak köszönhető, mint a kettes Die Angeklagten.

Időnként meglepően filmszerű az album, epikus képeket idéz a hallgató elé. A To Enslave & Destroyban például tömegsír felett zokogó, felhőkön áttörő fénybe burkolt nőt festenek a hangok, míg az album egyik legkomorabb tételében, a Stigmában szinte látjuk magunk előtt a légiriadót harsogó hangszórókat és az égen szálló vadászgépeket. A Walking over Mother Disease szintén az album legsötétebb dalai közé tartozik, mély ambient zúgásból, militáns dobokból és kórusból álló, magasztos és vészjósló fátylat fest, meglepően muzikális megoldásokkal operálva. Csaknem beteges és kegyetlen alapja a korong egyik legjobb és legegyedibb dalává teszi az Obedience to None-t.

Összeségében nehéz egységes véleményt alkotni a Jupiter Temple-ről, mert bár Marco névválasztását máig nem tudom hova tenni („nincs új a nap alatt”) és zeneileg sajnos esetlen témákat is találunk a korongon (mint például az Avvenimento Traumatico zongoratémája vagy a komplett Totgeborener Lebensmut c. dal vagy a Victoria Victis műnek ható kórusai), hangulatilag igenis egységes és meggyőző műről van szó, és a martial industrialnak valóban egy picit új irányát mutatja be a tekintélyes dark ambient-jelenlét segítségével. A műfaj kedvelőinek mindenképp érdemes beszerezni, de a stílussal csak most ismerkedőknek is ajánlott egy kevésbé politikus bandával kezdeni az ismerekedést.