VOIDA - Voida

A Voida egy egészen friss projektje az ukrán "Funeral Of The Sun", "Krobak" és "Stoned Jesus" bandákban tevékenykedő Prog-Jester-nek. Ezek a bandák jellemzően teljesen más zenei világgal rendelkeznek, funeral doom, stoner, csak hogy a határokat érzékeltessem. A Voida pedig teljesen más. Dark Ambient produkcióról van szó, ami egyfajta mélységet, súlyosságot is előrevetít, és ez a vízió abszolút megállja a helyét.

Három tétel, bő egy órában. Ez már önmagában is erősnek hangzik. Elárulom: az is. Számos hatás kibontakozik ebben az órában, hiszen az alapvető Dark Ambient eszköztár bevetésre kerül, teljesen súlyos zajok, fade-elődő effektek sorjáznak, és ezek segítségével egy olyan vibráció kerül megteremtésre, amely egyedülálló, nehezen lehet máshoz hasonlítani. Itt-ott post rock-os gitárzajok is fellelhetőek, ahogy a drone-ba hajló kicsapongások. Nehéz erről a zenéről írni, hiszen magába szippant, végigvezet egy sötét gondolatvilágon, amelyet valószínűleg teljesen érzékletesen csak olyan tud igazán megtapasztalni, aki a zenében is megmártózik. Igen, ebben meg kell.

Elsőként a "In Cold And Darkness Of Days To Come" című tétel hallható - ami egy szinte csak zúgásokból, morajlásból, effektekből álló szerzemény. Diszharmóniát teremt, rátelepszik a hallgatóra, ontja magából azt a rettenetesen negatív atmoszférát, amely az első bő húsz percet teljes egészében uralja. Következőként a "Throwing Stones Like Little Bombs Into The Water" akusztikus hangszerekkel teletűzdelt dal foglal helyet a lemezen. Akkordbontásokra épül az alap, és olyan érzés, mintha más albumról szólna. Könnyed, kellemes dallamokat tartalmaz, igazi post-rock élű dal, hatalmas akkordfutamokkal, háttérbe mosott, szólisztikus gitártémákkal. Az első percek könnyedségét a zajos torzított gitár csorbítja, majd az industrial-osabb megoldások veszik át a főszerepet, hosszú időre. Súlyos, monoton effektek mossák koromfeketére a dal első részében megfestett képet. "Feloldozás" gyanánt a tétel végén ismét az akusztikus témák következnek, ám azzal a kissé nyomasztó, keserédes ízzel, ami a koromfekete képre emlékeztet.

Utolsóként a "We Drowned Invisible" hangzik el. A legdurvább, legsötétebb monotóniával zárja a lemezt, ami a legjobb Sunn O))) hagyományok iránti tiszteletadásnak is felfogható. Ezzel talán el is árultam, mit kaphatunk az utolsó húsz percben. Hosszú, végtelennek tűnő, nyomasztó vibrálás ez, amely lassacskán véget vet az albumnak. A zajok elcsendesülnek, sötét némaságot hagynak maguk után. Nehéz ez után bármit is hallgatni.
A stílus kedvelőinek igazi csemege!