Six Feet Under, Illdisposed, Black-Out Beauty, Scorned - Koncertbeszámoló

2009. december 9. @ Ausztria, Bécs, Viper Room

Christmas Metal Meeting Tour - 2009

Hónapok óta készültünk már az SFU koncertre, melyet elvileg a 7-ei Slayer koncert előzött volna meg számunkra, ha Arayáék nem csúsztatták volna el a turné időpontját sérülés miatt. Öröm az ürömben, hogy így talán még inkább világossá vált: ez a SFU buli kötelező!!!
Nagy nehezen, kocsibéli alapozással megérkeztünk végre a Landstraßer Hauptstraßera, ami egy Váci utca-szerű bevásárló utca: csupa fény, pompa, csilogás. Itt lenne a Viper Room? És tényleg! Két butik között meg is találtuk! Izgalomba kerültem, ahogy fajtársaimat megpillantottam: szivárogtak a népek a klubba!
Hangulatos légópincébe kellett lekanyarognunk a lépcsőn, meg is lepődtem: a magyar borospince - rock klubokhoz volt hasonló az elrendezése. Hang és fénytechnikailag jól felszerelt helyről van szó. Furcsállottam, hogy elég keskeny volt a színpad, azonban a koncerttér dühöngője igen hosszú, amit kitöltött a rengeteg rajongó.

Már elkezdték a fiatal osztrák Scorned-ék a bulit, mikor megérkeztünk, jó alaphangulatot adva a gyülekezőknek. Elég könnyen bevettem magam az első sorba, hogy közelebbről megszemléljem a történéseket. A zenészek egy 50 cm magas színpadon játszottak, a közönség arcában (utólag megmértem a térdeimen keletkezett kék foltok helyeződéséből kivonva a magas sarkúm hosszát:).

A második banda a luxemburgi Black-Out Beauty volt, akik az SFU-val turnéznak mostanság. Nem igazán értettem az összefüggést, hiszen ez inkább a fültágítós metalrajongók zenéje, mindenféle "core"-os beütésekkel. Saját bevallásuk szerint death-grindcore-breakcore, számomra a szokásos metalcore kis egyedi fűszerezéssel innen-onnan a metal stílusok világából, a megszokott mai divatos küllemi jegyekkel.
Végighallgattam őket, már csak a megszerzett helyem miatt is az első sorban, ami az említett helyrajz tükrében is kincsnek számított. A közönség lényegesen nyugodtabban bulizott, mint a magyar metaltestvéreink, ennek ellenére, az eddigi hardcore-metalcore koncert élményeimhez hasonlóan itt is elkezdték a kiscsajok cibálni-tépni a hajamat!

Hamarosan a színpadra lépett a várva-várt Illdisposed, akik 1991-ben alakultak és dallamos death zúzdát nyomnak! Nem vacakoltak, terpeszben darálták végig a fiúk a majd egyórás programot! Két gitár, egy bass, a brutálisan feszes, döngölős dob, no meg az általam imádott szigorú mély ének!
A 3 gitáros, széles v alakban terpesztett, közöttük Bo az énekes, aki a kontroll ládán fél lábbal állva, vörösen izzó fejjel üvöltötte le a hajunkat! A dob mögött csak elmosódott dobverőket láttam, Muskelbux-ot alig. Hellboss, a szólista, gitárjátéka mellett a dán hirtelenszőke sörényével teljesen elvarázsolt! Jacob és Jonas, a ritmusgitáros és a basszeros, pont előttem álltak, teljes összhangban headbengeltek csípőtől fölfelé. Ahh, micsoda élvezetek! Tökéletesen illett a látvány a hallottakhoz!
A kiállások és a fémes gitárszólók meg-megszakították az amúgy végig súlyos riffeket. Fantasztikus váltások! Na itt már jobban belelendült a közönség, s a Dark nevű slágerüknél megnőtt az ugrabugrálók száma s amplitúdója. El sem tudtam képzelni, mi várhat ezek után még rám, mert a srácok feladták a leckét rendesen! Patakokban folyt a veríték mindenkiről. Pacsi a közönséggel, ováció, és tünés a színpadról!

A pára belengte a Viper Roomot, emelkedett a hangulat, izgatottan vártuk a nap főattrakcióját!
Megláttam egy Velocity erősítőfejet, s a lehető legjobb perspektívából akartam lefotózni. A sörmámortól magamról megfeledkezve bemásztam a színpad mellé oldalra, ahol egy amcsi hegyomlás figyelmeztetett cselekedetem nem megfelelő voltára. Éppen magyarázom neki, hogy csak azt a nyomorult fejet akarom lefényképezni, amikor is felsunnyogott a színpadra Chris Barnes a mostmár térdig érő rasztájával! Megvillantotta híres fogpaszta mosolyát, s csillant a türkizkék átható mosolygós szeme. Egyből más lett a fényképezésem tárgya! Jöttek a többiek is, ennek a fele se tréfa, a közönség megőrült, vége a látszólagos nyugalomnak. Greg Gall dobos beindult, Steve Swanson gitáros és Terry Buttler basszeros belecsaptak a húrokba, és máris kezdődött a No Warning stílusosan. Chris ííííííííííííííííííí-je felhangzott, s egyből tudtuk, hányadán állunk. Visszaevickéltem a helyemre sűrű fényképezőkattintások közepette, belekapaszkodtam a kontroll ládába, s máris kezdődött a headbang. Mostmár éreztem az alacsony színpad hátrányait is az előnyei mellett. A számomra Bolt Throweres Silent Violence-szel folytatódott a koncert, jó kis megmondós középtempós feelinggel. Majd a punkos Zombie következett, melyet a doomos Feasting követett. Szigorúan elérkezett a The Day The Dead Walked is. A közönség hullámzott, néha valaki nekem pattant, és ment a darálás. Chris vigyorgott a közönségre, meresztgette hatalmas "látó" szemeit, melyek egyfolytában mosolyogtak, térdig érő rasztáját pörgette minduntalan. Szünet nélkül reszeltek tovább a Seed Of Filth-szel. Torn To The Bone,-és nosztalgiázhattunk Corpse módra, sűrűn bólogattunk Suffering In Ecstasy-ra, hajolgattunk a Human Target-re, melyet a The Enemy Inside követett. Ellentmondást nem tűrve hangzott az angyali szemek tulajdonosától a The Evil Eye. Mintha épp a Victim Of The Paranoid-nál előkerült volna valami perverz helybéli, aki az első sorban szórakozó jómagamra vette ki a hálóját, s a tömeg nyomására nem foghatóan próbált minél nagyobb testfelülettel az enyémhez közelebb kerülni!

Ezt a magamfajta vénülő metal leány egyből meg tudja különböztetni a hagyományos heringtől, s próbáltam szándékától eltéríteni -igen kevés sikerrel. Következett a War Is Coming és a Deathklaat. Nyugi, mondogattam magamban, nehogy valaki megzavarja extázisomat, de lehetetlen volt figyelmen kívül hagyni eme pofátlanságot. Zavart mosollyal ráztam hajamat továbbra is. A jóságos rasztás mikulás a színpadról - jó ég tudja, hogyan - mindezt észrevette, rámkacsintott kedvesen, mögém nézett szigorúan, odajött hozzánk, kihajolva a közönségtérbe. Még a zenébe is beleillett az esemény, s lehörögte a tévútra lépett tagot 2 cm távolságról! Egyből fellélegezhettem, de el is csodálkoztam példamutató, úriemberi cselekedetén! Shadow Of The Reaper...a kedvencem! Visszatérve helyére mosollyal nyugtázta hálás tekintetemet, s következett a Beneath The Black Sky. A közönség tombolt, a srácok meg levonultak a színpadról! Egyértelmű visszatapsolás következett! Visszatértek még egy America The Brutal s egy TNT erejéig, ami a hangulat tetőpontját vonta maga után! Az elégedett rajongók, - kinyújtott kézzel a zenészek felé,- várták a kézfogásokat! Pihegés, öröm, megnyugvás. Mindenki megkapta ami jár. Még Jocó szerint sem hibáztak sokat.:) Az amcsi hegyomlás-biztonsági szakembertől végül sikerült kikönyörögnünk egy setlist-et. Irány a turnébusz! Útközben Buttlerrel, Greggel meg Steve-vel fotózkodtunk. Kértük, hívják már ki Christ is, mert egyrészt hiányzik a képből, s nem utolsó sorban szerettem volna megköszönni lovagias cselekedetét. -Á,- mondta Steve,- ő nem jön ki, ő elvan magának! - így kénytelen volt üzenetben tolmácsolni neki mondandómat... Nagyon közvetlen s kedves embereknek ismertük meg őket. Mialatt rájuk vártunk, Scornedékkal és Black-Out Beautyékkal is beszélgettünk, épp cuccaikat pakolták, még CD-t is ajándékoztak nekünk. Találkoztunk bukaresti metal testvéreinkkel, akik onnan repülőgéppel tették meg kedvenceik miatt a hosszú utat. Ezek után élményekkel feltöltekezve hazafele vettük az irányt Budapestre.

Sok negatív visszhangot hallottam afelől, hogy a magyar rajongók mennyire nehezményezik Chrisék kelet-európai bojkottját... Mindenesetre ez a 2,5 órás út megérte mindenképpen: elmondhatom, hogy életem egyik meghatározó koncertélménye volt! Az ilyenek miatt érdemes többek közt élni! S megint bővült a "nagy kedvenceim" listája eggyel!